Archive for the Category jura mészkő

 
 

Jura mészkő a falakon

Jura mészkőAz emberek minden féle dologra vesznek fel hitelt. Azért csodálkozom, mert az ember hitel hallatán kicsit megretten. Én például nem szívesen vettem fel hitelt, hiszen az jó időre megpecsétel minket. Én eddig úgy gondolkodtam, hogy hitelt a végső esetben veszem fel és csakis lakásra, mert enélkül soha nem lenne saját otthona a leendő gyermekeimnek. Aztán van olyan, hogy autó vagy háztartási eszközök. Hitelre nem vennék autót, hiszen úgy gondolom, hogy az autó a mai világban luxus. Miért adósodjak el egy gépjármű miatt. Van, aki a legszuperebb modellt veszi meg hitelből és az, aki pedig egy lakást szeretne, ami azért szerintem fontosabb, meg nem kapja meg a hitelt vagy húzzák az idejét kockáztatva ezzel a lakást. Nagyon mérges vagyok az egyik bankra, azért, amit egyik ismerősömmel csinálnak. Ezek után azt is meggondolom, hogy máshová viszem hitelemet is. Mi nagyon sok mindent szeretnénk még az új lakásba, például terméskövet. Terméskő számunkra most pont olyan luxus, mint az autó. De emiatt nem fogok még több hitelt felvenni.