Archive for August 2016

 
 

Merida gyerek kerékpárok hitelre is

merida gyerekTetszik, vagy nem tetszik rohanó világban élünk, ahol az emberek mindennapjai, szokásai teljesen megváltoztak és a mindennapi elvárásokhoz alakultak. Tapasztalom naponta, hogy gyermekeinkre teljesen más kihívások várnak mint ránk, így másképpen is kell felkészülniük a nagybetűs életre. A felgyorsult világban sajnos szüleiknek, nagyszüleiknek egyre kevesebb idejük marad rájuk, nem mozognak megfelelő ideig, melynek hatására egyre többnél állapítanak meg rossz tartást, túlsúlyt valamint magatartás- és figyelemzavart világszerte. Ez már most is nagy gondot jelent, előre tekintve pedig azt hiszem kimondhatom, hogy igazi katasztrófát vetít előre. Szerencsére azonban van megoldás. Rá kell venni a gyerekeket arra, hogy többet legyenek kint a parkokban, az udvarokon, fussanak, kerékpározzanak vagy labdázzanak barátaikkal. Ehhez persze szükség van a megfelelő eszközökre is, de még mindig jobb néhány évente labdára, ugrókötélre, rollerre vagy gyerek kerékpárra költeni, mint orvosi kezelésre, gyógyszerekre. Minőségi kerékpárok egy kattintásra: http://www.meridawebshop.hu/merida-gyermek-kerekpar

Gyümölcsös eliquidek

gyümölcsös eliquidekA napokban hallottam, hogy egy általános iskolásnak kinéző gyerek egy idősebbet arra kért, hogy vásároljon neki e-liquidet, mert ő nem tudja megtenni ezt. Először nem is foglalkoztam a dologgal, hiszen úgy gondoltam van nekem saját dolgom is, ám amikor hallottam, hogy az idősebb megtagadta a dolgot érdekelni kezdett. Megnézve jobban a fiatalabb gyereket rájöttem, hogy egy utcában lakunk, így édesanyjával rendszeresen találkozunk össze. Ezek után (talán másnál is hasonlóan van) jobban odafigyeltem beszélgetésükre, hiszen érdekelt, mire is van szüksége egy alig tizennégy éve gyermeknek, melyet elmondása szerint egyedül kell megvennie, mert szülei biztos nem tennék meg. Kiderült, hogy az e-liquid az elektromos cigaretta utántöltő folyadéka, melyet dohányos és gyümölcsös íz világgal is meg lehet vásárolni, valamint kapható nikotinos és nikotinmentes e-liquid is. Ezek után érthetővé vált számomra, hogy idősebb társa miért mondott nemet a kérésére és miért nem ment bele abba, hogy személyi igazolványát felhasználva ő vásároljon be.