Archive for July 2014

 
 

Öntözőrendszerek telepítése

Képernyőfotó 2014-08-01 - 20.15.24Sokáig biztos voltam abban, hogy az öntözőrendszer terveztetése, kiépítése és üzemeltetése nagyon drága, de egy ismerősömnek köszönhetően mára már tudom, hogy ez egy hatalmas tévhit. Alapja talán az lehet, hogy az évekkel vagy évtizedekkel kiépített öntözőrendszerek nem állták ki az idő próbáját és javíttatásuk mára már sokszor többe kerül, mint ha egy teljesen újat rendelnénk meg. Számokkal bizonyította, hogy egy jól kiválasztott márka és tapasztalt telepítő által megalkotott öntözőrendszer mára teljesen elfogadható áru lett. Engem azonban ez csak részben győzött meg. Véleményem azzal kapcsolatban, hogy az öntözőrendszerrel történő locsolás drágább nem változott meg. Perszemikor ezt megemlítettem ismét megcáfolta a dolgot. Elmondta, hogy az öntözőrendszer csak abban az esetben fogyaszt sok vizet, ha a kert csak néha, és akkor is kevés vízzel volt locsolva. Ha ugyanis rendszeresen locsoljuk kertünket automata öntözőrendszerrel , akkor a hagyományos locsolási megoldásnál is kevesebb vizet fogunk elhasználni.

Védő füldugók

Képernyőfotó 2014-07-29 - 10.24.31Nem szívesen bár, de elárulom, hogy nem gondoltam volna azt, hogy ennyivel hangosabb a városi élet és hogy bármerre megyek is a városban sehol nem fogom megtalálni a jól megszokott falusi csendet. Életem első 40 évét egy csendes falucskában éltem le szüleimmel majd feleségemmel és gyermekeimmel, de az élet úgy hozta, hogy munkahelyet kellett váltanom. Mivel új munkahelyemen az előzőhöz képest kétszer annyit kerestem boldogan vállaltam a városba költözést is. Városi ismerőseim már ekkor javasolták, hogy szerezzek be egy többször használatos füldugót vagy néhány pár Venitex Conico10 füldugót. Nem értettem, hogy miért mondják és mert azt hittem, hogy csak csúfolódnak velem kényelmes vidéki életem miatt nem is vettem komolyan a tanácsukat. A városi lakást elfoglalva azonban már első éjszaka rájöttem, hogy komolyan gondolták a füldugó beszerzését, ugyanis képtelen voltan elaludni és ha el is bóbiskoltan folyton felriadtam az utcában elhaladó autók és buszok zajára vagy az éppen elszáguldó mentő vagy tűzoltó szirénájára.

Kávés kanna vásárlás online

Képernyőfotó 2014-07-31 - 14.04.34Baráti körünk egyre nyitottabb az alternatív italok készítése irányában, így megpróbáltam legutóbbi találkozásunk alkalmával valami különlegességgel készülni én is. Ekkor találtam rá a Brewbar webáruházára, ahol alternatív eszközök állnak az újdonságokra nyitott kávéfogyasztók rendelkezésére. A kannákra a Filter kávék elkészítésekor számíthatunk, hiszen a kávék készítésénél fontos, hogy az őrleményt megfelelő módon, vékony vízsugárral öntsük fel, hiszen ennek köszönhetően hozhatjuk elő a kávé őrlemény legjobb aromáját. A webáruházban két speciális kanna közül választhatjuk ki a nekünk leginkább tetszőt. Hogy mitől különleges a kanna? Attól, hogy a kanna speciális hattyúnyakkal és csőrrel van ellátva. Így biztosítja az egész vékony víz sugarat a Bonavita és a Hario Buono cég kannája is. Én otthonomba a Hario Buono kannáját választottam, ami egyaránt alkalmas gáztűzhelyen, indukcióslapon és gázmelegítőn való használatra is. Választásom azért esett erre, mert ennek tisztítása egyszerű, hiszen mosogatógépben is tisztítható.